A jóga nem volt mindig része az életemnek. Harmincas éveim elején éreztem csak a hívást, azóta viszont meghatározza mindennapjaim. Több irányzatot kipróbáltam, melyek közül először a Hatha-, majd az Astanga jóga ragadott magával, fokozatosan épült be az életembe, formált.
Már jó ideje foglalkoztatott az oktatóképzés gondolata és éreztem azt is, hogy a nőiség, az anyaság irányába kell elindulnom, amikor rátaláltam a Sarasvati Jóga Oktatási Központra.
Mit sem sejtve jelentkeztem a meghirdetett kismama- és baba-mama jógaoktató képzésükre, amikor is kiderült, hogy jómagam is anyai örömök előtt állok. Ennek hála, saját magamon tapasztalhattam meg a módszer pozitív hatásait.
A kismamajógának hála, tudatos voltam, bíztam a testemben, figyeltem jelzéseire és kisbabámra, így panaszmentesen és aktívan várhattam kisfiunk érkezését.
Ezzel párhuzamosan 2018-ban kezdtem oktatni is a kismama jógát, majd 2020 januártól pedig női jógát is.
Mindkét területen törekszem arra, hogy frissen tartsam tudásom továbbképzések formájában.
Célom, hogy tapasztalataim, tudásom felhasználva segítsem Nőtársaimat, hogy tudatosak legyenek, pozitívan élhessék meg a teremtés, a változás csodáját testükben, életük bármely szakaszában.
+3670 5355639
Bejelentkezés alapján
© 2026 B-Dance Mozgásstúdió. Minden jog fenntartva | Készítette MambooWeb